AZ ALPHAVILLE TÖRTÉNETE

1981-82

Az Alphaville születésének ideje 1981-re tehető, amikor is a zenekar későbbi tagjai megalapították a Nelson nevű lakóközösségüket barátaikkal, művészekkel, amelyből aztán hamarosan létre jött az Alphaville. (A Nelson fantázianév ettől kezdve évekig jelen volt az együttes életében: Nelson Project, Nelson Studio, Nelson Highrise Sector 1-3, Radio Nelson Mandela)
Az énekes, szövegíró-szerző Marian Gold (Hartwing Schierbaum, Herford, 1954.05.26.) zenei irányú tevékenysége már a 70-es évek végén elkezdődött. Több eredménytelen próbálkozása után végül is 1982-ben Bernhard Lloyd billentyűs (Bernd Gössling, Enger, 1960.06.02.) korábbi meghívására elment egy zenekari próbára, melyen Bernd és Frank Mertens billentyűs (Frank Sorgatz, Enger, 1961.10.26.) megmutatták neki zenei ötleteiket. Ezen zenei ötletek alapján születtek meg az együttes első dalai, köztük a Forever Young is, amely 2 év múlva világsikerhez juttatta őket. Zenekaruknak a Forever Young nevet adták, és ezzel a névvel adták első koncertjüket is 1982 szilveszterén egy nyugat-német kisvárosban Engerben, annak Forum nevű klubjában.

1983

Az év elején, első koncertjük sikerén felbuzdulva Marian Gold Münsterbe költözött, ahol berendezték a zenekar főhadiszállását, próbateremmel és egy 8 sávos házi stúdióval > Nelson Studio. Itt vették fel azt a demo szalagot is, amellyel `83 tavaszán felkerestek különböző lemeztársaságokat. Felvételeik hallatán három lemezcég is ajánlatott tett nekik, melyek közül az együttes a Wea-t választotta, mivel nagy volt az esélye, hogy ott majd angol producerrel dolgozhatnak. Ennek első, kézzel fogható eredménye az 1983. augusztusában, Münchenben felvett három dal lett: a Big In Japan, a Seeds és a  Forever Young készen álltak a megjelenésre. Időközben a zenekar nevét Alphaville-re változtatták, és az első kislemezük megjelenéséig az együttes tovább dolgozott bemutatkozó szalagján otthoni stúdiójában. (Az Alphaville nevet a francia filmrendező, Jean-Luc Godard filmjéböl kölcsönözték)

1984

1984. január 5-én (más források szerint január 14-én) jelent meg a Big In Japan címü bemutatkozó kislemezük, b oldalán a Seeds címü dallal. Erről a dalról tudni kell, hogy Gold még valamikor a 70-es évek végén írta, és soha sem szerette. A sors fura fintora, hogy az Alphaville mégis ezzel a számmal mutatkozott be, és lett néhány hónap alatt 1984 egyik legnépszerűbb együttese Európában. Miután 1984. február 1-jén bemutatták a nótát egy német tv-show-ban, a kislemez felkerült a listákra, majd április közepén Németországban elsőként listavezető lett. Ezt a poziciót további négy országban sikerült elérnie.  Az időközben elkészült videót Dieter Meyer, a Yello együttes tagja rendezte.
Az európai rádiók és slágerlisták még a Big In Japan-tól voltak hangosak, amikor is 1984. május 17-én piacra dobták az Alphaville második kislemezét a Sounds Like A Melody-t (b oldal: The Nelson Highrise Sector 1: The Elevator) amely ismét óriási siker lett Európában, többek között három országban lett listavezető. 
A kettő nagysikerű kislemez után `84 nyarán elkezdődhettek az első Alphaville nagylemez felvételei a berlini Studio 54-ben, amelyek meglehetősen rövid idő alatt (2 hónap) elkészültek, olyan producerek, mint Colin Pearson, Wolfgang Loos és Andreas Budde irányításával.
Közvetlenül a Forever Young című album megjelenése előtt egy héttel, 1984. szeptember 21-én jelent meg az azonos című dal kislemezen, (b oldalán a Welcome To The Sun című dallal) amely végül az egész világon ismertté tette az együttest. Ezek után már egyértelmű volt a bemutatkozó album sikere is, amely 1984. szeptember 27-én került a boltokba. Ezzel az albummal sikerült az együttesnek egy természetesebben megszólaló vonalat megmutatnia a szinti-pop műfajában, amelyhez kitűnően passzolt Gold több oktávot átölelő félreismerhetetlen hangja. Fülbemászó dallamok (Mertens), remek hangszerelés (Lloyd) a tartalmas szövegek (Gold) és persze a remek időzítés is szerepet játszott abban, hogy a lemez az Alphaville-t a világsiker felé repítette.
A sikerszériát váratlan megtorpanás követte: 1984. novemberében Frank Mertens váratlanul elhagyta az együttest. Helyét hamarosan Gold régi barátja, Ricky Echolette gitáros-billentyűs (Wolfgang Neuhaus, Köln, 1958.08.06.) foglalta el.

1985

Sajnálatos módon 1985-ben az Alphaville-nek egy kislemezen kívül nem sikerült többet produkálnia, mert jogi-és pénzügyi vitákba keveredtek a lemeztársaságukkal. A bemutatkozó albumról még a Jet Set cimü dalt jelentették meg (újra felvéve és újrakeverve) 1985. március 1-jén, b oldalán egy krimi (Der Bulle und das Mänchen) főcímzenéjével, a Golden Feeling-gel. Mindazonáltal a Jet Set-hez sikerült egy emlékezetes videót forgatniuk, melynek forgatókönyvét az Alphaville írta, hangulatában pedig a Rocky Horror Picture Show-t idézte. A dal maxi verzióját, a híres amerikai DJ John Jellybean Benitez mixelte.

1986

Egy éves csend után - amely a pereskedésen kívül azért munkával is telt - jelenhetett meg 1986. március 27-én a második Alphaville albumot beharangozó kislemez, a Dance With Me (b oldalán a Nelson Highrise Sector 2: The Mirror-ral). Az új dal hallatán már tudni lehetett, hogy a zenekar tovább lépett a tradicionális szinti-pop hangzáson, jóllehet, erre a kislemezre még előszeretettel emlegették a "táncszám" kifejezést is. Remek helyezése volt a dalnak a listákon (Top 20 siker volt Európában, Skandináviában Top 5) és minden úgy tűnt, azért sikerült a sokáig korántsem biztos visszatérés. A misztikus videó, az új vagány külső, mind-mind hozzájárult a sikeres folytatáshoz. Ugyan kereskedelmileg nem érték el az előző kislemezek sikereit, de hogy bebiztosítsák az 1986.  június 5-én megjelenő Afternoons In Utopia címü album sikerét, a nagylemezzel együtt jelent meg egy második "táncszám" kislemezen, a Universal Daddy (b oldalán a Next Generation). Az album elkészítésében számtalan angol és amerikai vendégzenész is részt vett. Kettő dalt New York-ban vettek fel (Dance With Me, Fantastic Dream) melynek producerei a híres Steve Thompson és Michael Barbiero páros volt. Az album egyéb produceri munkálatait Peter Walsh jegyzi, de néhány dal rendezésében az első lemezről ismert Wolfgang Loos is besegített.  Az Afternoons In Utopia zeneileg mindenképp továbblépést jelentett az első albumhoz képest. Jóllehet maradtak a szinti-pop alapok, azokat azonban nagyszerűen sikerült dúsítani az élő hangszerek arzenáljával. Gondolok az igazi dobok, gitárok és fúvós szekciók bevonására. Ami pedig a lemez mondanivalóját illeti, az Alphaville-nek sikerült ezen a téren is tovább lépnie: egy igazi koncept album, mély társadalmi és politikai mondanivalóval. 1986 nyarán Marian Gold fellépett egy Berlinben megrendezett anti-nukleális fesztiválon is.
A második albumról a harmadik kislemez 1986. decemberében jelent meg: Németországban a Jerusalem (b oldalán a Nelson Highrise Sector 3: 20000 Lieues Sous Les Mers - The Garage), Európa többi országában pedig a Sensations című dalt hozták ki (b oldal ua., mint a Jerusalem). Ez utóbbihoz videóklippet is forgattak.
Míg a Jerusalem mérsékelt sikert ért el Németországban (az 57. lett), a Sensations már nehéz falat volt a nagyközönség számára: ez volt az első olyan kislemezük, amely a stílusváltásnak köszönhetően, már nem került fel a listákra. 
(Még egy érdekesség: ettől a két kislemeztől kezdve jelentek meg az Alphaville tagjai fekete ruhákban.)
1986 végére az együttes felépítette saját stúdióját, amelynek Lunapark (Vidámpark) lett a neve. Itt készült már el kettő kislemez b oldalára szánt dal is. (The Garage, Big Yellow Sun)

1987

Januárban indították útjára a Radio Nelson Mandela-t, amelynek adásait Németországban és Ausztriában lehetett hallani. A zenekar ezzel a kezdeményezésével tiltakozott a Dél-Afrikában uralmon lévő apartheid rezsim ellen, így próbálta támogatni az Afrikai Nemzeti Kongresszust, illetve követelte Nelson Mandela szabadon bocsátását. A kezdeményezéshez olyan német előadók csatlakoztak, mint Udo Lindenberg, vagy a Scorpions. 1987. április 14-én jelent meg az ötödik single a második albumról, ez pedig a Red Rose (b oldalán a Concrete Soundtracks For Imaginary Films 1: Big Yellow Sun-nal) című dal volt, amelynek videóját Magyarországon forgatták még februárban, magyar filmesek és zenészek közreműködésével. Maga a dal nem az albumról lett kimásolva, hanem egy újrakevert verziót tettek a kislemezre, ezt és a maxi verziót egy híres DJ páros követte el: Sergio Munzibai és John Morales.
Ez volt az első kislemeze az együttesnek, amely Amerikában lett sikeresebb, Európában mígnem visszhangtalan maradt. Itt lehetett ismét megtapasztalni, hogy a stílusváltás miatt némileg elfordult a nagyközönség az Alphaville-töl, minden jel arra utalt, hogy az együttes letér a megszokott pályáról és a saját útját járja majd a továbbiakban. Ezt igazolandó, még ugyan ebben az évben elkezdődtek a harmadik albumuk munkálatai, producernek pedig a német elektronikus zene egy nagy nevét kérték fel. Azt a Klaus Schulze-ot, aki a legendás Tangerine Dream tagja volt, és aki eredetileg egy hónapra érkezett Berlinbe, végül is majdnem két éves munka lett belőle. Így tehát az Alphaville visszavonult Lunapark stúdiójába, és 1988 végéig ki sem mozdult onnan. Az esztendő második felében Marian Gold életre hívja az Albert and the heart of Gold nevezetű projektjét, amellyel koncertet adott egy Aids ellenes fesztivál keretein belül.

1988

1988 augusztusában - az alkotói szünetet ellensúlyozandó - az együttes amerikai kiadója az Atlantic Records, piacra dobott egy válogatás albumot The Singles Collection címmel, melyet a Forever Young (b oldalán a Lies című dallal) előzött meg kislemezen. (Itt jegyzem meg, hogy ez volt az első AV kislemez, amely CD"5 formátumban is megjelent, és ez volt az első eset, amikor egy kislemez b oldalán már egy ismert daluk szerepelt). Érdekes helyzet állt elő, mert a megjelenése után négy évvel a dal felkerült az amerikai Bilboard listára is, amelyen éppen akkor egy másik Forever Young is szerepelt, mégpedig Rod Stewart tolmácsolásában.

1989

Majd két éves szünet után, 1989. március 10-én jelent meg a harmadik albumukat megelőző kislemez, a Romeos (b oldalán a Headlines című dallal). Elég vegyes fogadtatása volt a kislemeznek, annál is inkább, mert az Alphaville egy teljesen új és szokatlan hangzásvilággal állt elő. A dal a német listán a 45. lett, annak ellenére, hogy a Wea egyáltalán nem reklámozta a lemezt. Ezek után minden felhajtás nélkül jelent meg a The Breathtaking Blue című album 1989. április 4-én.  A produceri és keverési munkákat minden dalnál a fent említett Schulze és az együttes billentyűse, Bernhard Lloyd végezte a Romeos kivételével, amelyet Londonban kevertek a híres Townhouse stúdióban Jimbo Barton irányításával. A nagylemez zenei világát illetően: minden jel arra mutatott, hogy az Alphaville egyfajta zenei kísérletezésbe kezdett. Elhagyták a szinti-pop jellegzetes világát, illetve az abból átmentett elemeket vendégzenészek segítségével, élő hangszerekkel ötvözték a stúdióban.
Így aztán folklór, klasszikus és jazz elemek is hallhatók az unalmasnak semmiképpen nem mondható albumon. Tartalmas zene mellé még tartalmasabb szövegeket hallhatunk, Gold ezen a lemezen is számtalanszor megcsillantja nagyszerű énekesi képességeit. Leginkább egy kritikusuk által lejegyzett mondattal lehetne jellemezni ezt a lemezt: "Ez az album, a hallgatás zenéje."
1989. június 16-án jelent meg a második kislemez a TBB albumról, ez pedig sokak megdöbbenésére a Summer Rain volt (b oldalán a Sister Sun-nal) ami aztán nem is forgatta fel a listákat.
Szeptemberben látott napvilágot a már korábban beharangozott Songlines című filmjük, amely tulajdonképpen egy avantgárdnak mondható mozi.  A TBB dalaihoz készítettek rövidfilmeket (nem videókat) híres rendezők, melyek közül a Middle Of The Riddle alkotói, a Lauenstein fivérek Oscar-díjat kaptak ezért az alkotásukért 1990. februárjában. S bár a filmet vetítették a német mozik (amolyan mozi turnén vett részt az együttes) nem igazán lett sikeres, már mi a kereskedelmi részét illeti. Jóval nagyobb volt a szakmai sikere, bizonyítja ezt a fent említett Oscar-díj is. Az Alphaville megpróbált ezzel a projektjével kitörni a szokásos, taposómaloszerű videózás világából, és kísérletképpen eljutni a kisfilmek világába az album zenéjének segítségével.

1990

1990. január 5-én jelent meg a harmadik kislemez a Blue-ról, ez pedig a Mysteries Of Love volt (b oldalán a Like Thunder-rel). Bernhard Lloyd újrakeverte a dalt, amelynek egy rövidebb verziója került a kislemezre, a maxira pedig minden idők egyik legjobb AV remixe.
Februárban került sor a Songlines mozi-turnéra.
Mivel 1990 elejére - az együttes elmondása szerint - meglehetősen elfáradtak, egy hosszabb szünet következett az Alphaville történetében.

1991

Január 26-án került sor az Albert and the heart of Gold második, és egyben utolsó koncertjére Berlinben. A formáció tagjai egyébként a készülőben lévő Gold szólóalbumon is közreműködtek. 

1992

1992. márciusában került a boltokba a First Harvest 1984-92 című válogatáslemezük, amelyet még februárban a Big In Japan 1992-es remixei előztek meg kettő maxi cd-n is, és legalább visszahozták az együttest a köztudatba, illetve a táncparkettek világába. Az album érdekessége, hogy jó néhány dalnak nem az eredetije hallható ezen, hanem a Bernhard Lloyd által újrakevert változatok kerültek fel rá.
Marian Gold régi vágya is teljesült, mert 1992. június 26-án megjelent első szóló kislemeze az And I Wonder (b oldalán a Legend-del), majd augusztus 14-én követte azt a So Long Celeste címü album is. Az eredetileg rock-albumnak készült lemez munkálataiba a lemeztársaság szólt bele, mivel nem volt elég "alphavilles" ezért felkérték az angol The Kid and Jon producer párost, hogy gondolják újra az album dalait. "Így az eredmény, amely megszületett, rythm and blues, amit a gépek és a műtermek nyelvére fordítottunk le" - mondta Marian Gold a lemez megjelenése után.

1993

1993. március 19-én egy második kislemezt (ez volt az első olyan single az együttes történetében, amely már nem jelent meg bakeliten) pontosabban maxi cd-t kihoztak Gold albumáról, ez volt a One Step Behind You (b song nélkül - ettől a kislemeztől kezdve nem beszélhetünk már igazi b oldalakról), amelyhez videót is forgattak New York-ban illetve Berlinben. 1993 nyarán - 10 év után először - az Alphaville koncertet adott egy finnországi fesztiválon, amely után minden évben felmerült egy esetleges turné elkezdése. 1993-ban még egy "album" is megjelent - igaz csak a berlini fanclub tagjainak - ez pedig a későbbi antológia előhirnöke, a History című kazetta volt, tele mindenféle demo anyagokkal.

1994

Közben már javában folytak a negyedik album munkálatai, amelynek hírnöke az 1994. július 8-án megjelent Fools című kislemez lett (b oldal nélkül), amelyhez a videót még áprilisban forgatták Mexikóban. Igazi meglepetés volt ez a dal, mert ennyi év kihagyás után már nem nagyon reménykedett senki új anyagok megjelenésében. A Fools-t játszották a rádiók és a zenei tv-csatornák, és a német listára is felkerült, a 70. lett. 1994. augusztus 26-án jelent meg az Alphaville negyedik stúdió albuma a Prostitute. Elképzelni sem lehetett, hogy a zenekar milyen úton halad majd tovább a TBB albumot követően, de csalódást semmiképpen nem okoztak. Ha még fokozni lehet a TBB után az igényes és nívósan kidolgozott popzenét, akkor ez az album ezt teszi. Mivel a Wea alig reklámozta az anyagot, különösebb visszhang nélkül maradt az album - már ami a nagyközönséget illeti. Jóval nagyobb volt a szakmai sikere a Prostitute-nak. Az együttes ezzel a lemezzel zárta le az első 10 év munkáját, megmutatva azt a zenei fejlődést, amit az első albumuk óta elértek. Sok érdekessége van ennek a lemeznek, többek között az is, hogy az Alphaville nem kért fel senkit a produceri munkákra. Ők maguk végezték a dalok felvételét, keverését és produceri munkáit. Minden dalt a Lunapark stúdióban készítettek el, kivéve a kislemezre másolt Fools-t és a Beethoven-t, amelyeket a londoni Sarm West stúdióban kevertek, Julian Mendelson irányításával.  1994. november 18-án jelent meg a második single az albumról, mégpedig a The Impossible Dream (b oldalán az All In The Golden Afternoon címü dallal, amely szintén a Prostitute-ról lett kimásolva). S bár tervezték még kislemezre a The Paradigm Shift és a Faith kimásolását, ezek a dalok azonban már nem jelentek meg. Talán a már szerveződő Alphaville Live Band miatt nem jutott idő ezekre a kislemezekre, de valószínűbb, hogy a lemeztársaság nem bólintott rá a dologra, mivel a Prostitute nem érte el kereskedelmileg a hozzá fűzött reményeket.

1995

Tavasszal Marian Gold hozzálátott egy turné zenekar megszervezéséhez. Mivel Lloyd és Echolette hallani sem akart a koncertezésről, Marian vendégzenészeket hívott maga mellé, és 1995. júniusában indult el az első, Peace On Earth turnéjuk. Ezzel tulajdonképpen elkezdődött az Alphaville lassú átalakulása is: Bernhard egyre több produceri munkák vállalt, Ricky Franciaországba költözött a családjával a koncertezés helyett. 1995 második fele a turné jegyében telt, időközben Marian pedig elkezdte írni második szóló albumának dalait, amelyek közül néhány már a 95-ös koncerteken is elhangzott.

1996

Ezt az évet már végig koncertezte az Alphaville, és Németországon kívül egyre több meghívást kapott az együttes Európa más országaiba is. Eközben az együttes kibérelt egy stúdiót az Atlanti-óceán partján, Dél-Franciaországban és hozzákezdtek az ötödik albumuk megírásához.   1996 őszén a Wea promóciós okokból ugyan, de újból megjelentette a Forever Young kislemezt egy maxi cd-n, az eredeti 1984-es verziókkal. Az apropója az volt, hogy piacra került egy Alpha 2000 nevű számítógép és ennek reklámozása céljából jelenhetett meg ez a ritkaság.
1996 második felében Gold és Echolette az Alphaville berlini stúdiójában rögzítette Marian második szólóalbumának demóit, melyek aztán a londoni, párizsi és berlini stúdiókban kerültek felvételre Rupert Hine irányításával. A United album 1996 decemberében jelent meg, egyelőre Dél-Afrikában egy kisebb kiadó gondozásában, előtte néhány héttel pedig a Feathers And Tar ("b" oldalán a Caroline-nal) címü maxi cd promo változatban.
1996 decemberének még egy jelentős, vagy inkább sajnálatra méltó eseménye volt, hiszen 12 év közös munka után Echolette elhagyta az Alphaville-t. Így aztán a soron következő albumuk felvételeinél már nem működött közre, jóllehet a dalok megírásában még igen.

1997
 
Tavasszal kezdődtek az új Alphaville album felvételei, amelynek irányítására Andy Richards-ot kérte fel az együttes. Ez már önmagában megadta az új (egyben régi) irányvonalat, az album stílusát illetően, hiszen az elektronikus zenék világában Richards, mint producer nagy hírnévre tett már szert.
Ennek jegyében fogantak tehát az új dalok, s az Alphaville kirándulásképpen visszakanyarodott egy album erejéig zenei gyökereihez. A felvételek a londoni Eden és Metropolis stúdiókban készültek.  A "back to the roots" (vissza a gyökerekhez) mottó alatt "legyártott" Salvation című album 1997. szeptember 1-jén jelent, előfutára pedig a június 13-án megjelentetett Wishful Thinking (b oldalon a Life Is King) című dal volt, amelyet az együttes már a koncertjeiken tesztelt, igaz azokon Wish You Were Dead címmel játszották. Természetesen nem hozta sem a dal, sem a "stílusváltás" a hozzá fűzött reményeket - legalábbis kereskedelmileg, ennek pedig a Wea-val való szakítás lett a következménye. (Bár szerintem a lemezcég nem követett el mindent annak érdekében, hogy sikeres legyen az album, ugyanis az augusztusban promo célokra kiadott Flame című dal épp az ellenkezőjét vezette fel: mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kapott, a rádiók is játszották, ezt a dalt kiemelve, sokkal sikeresebb lehetett volna az egész projekt). A rajongók többsége sem örült a stílusváltásnak, minden idők leggyengébb Alphaville albumának bélyegezték a Salvation-t, jóllehet ezzel azért sokan vitatkoztak. Mindazonáltal a lemez megjelenésére időzített turné is elkezdődött Budapesten és ez volt az Alphaville első magyarországi koncertje is: Petőfi Csarnok, 1997. november 13.

1998

1998-ban kettő jelentősnek mondható esemény történt: az egyik, hogy tovább folytatódott a Peace On Earth Tour. A koncertsorozat négy éve alatt az együttes 80 koncertet adott. Játszottak Peruban, Moszkvában és Európa számos országában. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a régóta tervezett antológia előkészítése, annak stúdiómunkálatai. Az eredetileg 2 cd-nyire tervezett anyag folyamatos bővülése miatt, végül is 8 albumnyi zenét válogatott össze az együttes. A Dreamscapes névre keresztelt doboz minden munkáját az Alphaville végezte, kezdve a dalok keverésétől, a borító és a füzet összeállításától, egészen a produceri munkákig.

1999

Januárjában jelent meg a Dreamscapes Anthology, az együttes saját kiadásában, megvenni, pedig csak az interneten keresztül lehetett, egy amerikai online lemezbolt vállalta a forgalmazását. (Different Drum) Borsos ára ellenére hamar elfogyott az első kiadás,  a második kiadást azonban nem követte újabb, így a 2500 példányban megjelent doboz már a megjelenés évében igazi ritkaságnak bizonyult. Azóta, ha felbukkan az internetes aukciókon egy-egy példány, több száz euróért cserélnek gazdát. A rend kedvéért egy kislemez is kapcsolódott az antológiához, mégpedig az 1997-ben csak promo kiadást megért Flame című dal került maxira újra még 1998 végén (b oldalán a Big In Japan live, illetve a Forever Young unplugged változataival)  A lemez megjelenésével párhuzamosan indult útjára a Dreamscapes Tour, amely szinte a világ minden pontját érintette, és melynek keretében az együttes közel 70 koncertet adott. A csúcspontja kétség kívül a kettő USA-beli koncert volt, amelyet az ottani rajongóknak köszönhetően filmre is rögzítettek, igaz megjelentetni csak 2 év után tudták. A turné utolsó állomása Magyarországon volt, 1999. november 27-én Győrben adtak nagysikerű koncertet.
Időközben a Dreamscapes sikerén felbuzdulva az együttes tárgyalásokba kezdett amerikai kiadókkal, melynek eredménye a Salvation album USA-beli kiadása lett, új borítóval és ráadás felvételekkel. A lemez a Metropolis Records gondozásában jelent meg 1999 júniusában. És hogy teljes legyen az amerikai kavalkád, a két kiadványhoz még megjelentették 1999 őszén a Soul Messiah című dalt egy maxi cd-n (b oldalán a Flame egy újabb mixével), amelyen a dal remekül sikerült remixei is hallhatók.

2000

Mivel egyszerre több projekt előkészítése is elkezdődött az Alphaville-nél, 2000-ben "csak" kéttucatnyi koncertet adott az együttes. 2000. június 26-án megjelent a rég várt koncert albumuk, a Stark Naked And Absolutely Live, amelynek időzítése olyan remekül sikerült, hogy három hétig vezette a német alternatív albumok listáját..
2000. augusztus 5-én, egy lengyelországi fesztiválon az együttes 300 ezres tömeg előtt játszhatott, ami az eddigi legnagyobb közönségük volt.
2000 októberében indult útjára az Alphaville virtuális vállalkozása, a Dreamscape#9 nevű internetes album, amelynek keretében 2001 novemberéig havonta felkerült a honlapjukra egy-egy új daluk demo változata szabad letöltési lehetőséggel. A cél az volt, hogy a közönség figyelemmel tudja kísérni a következő album munkálatait, az együttest pedig döntően befolyásolta a világhálón zajló vélemény és információ áradat a dalokkal kapcsolatban.

2001

Az "internetes album" munkálatai közben egy régóta tervezett remix lemez előkészítése is elkezdődött, amelynek hírnöke a 2001. júliusában megjelent Forever Young 2001 promo maxi cd volt ( FAF's Diamonds in the sun remix) és ennek a cd-nek nem sokkal később megjelent egy "limited fan edition" verziója is.  A Forever Pop címmel megjelent album 2001. október 22-én került a boltokba, amelyen az együttes klasszikusai hallhatók híres DJ-k által újjávarázsolva. A lemez kiadója (a Wea Special Marketing) még egy dalt kihozott augusztusban kislemezen, ez pedig a Dance With Me 2001 promo volt, Paul Van Dyk újragondolásában.
A régóta tervezett koncert DVD is beérett: 2001. szeptemberétől - igaz csak az interneten keresztül - lehetett megvásárolni a 2500 példányban limitált lemezt. A projekt a Little America címet kapta.

2002

Folytatódtak a soron következő album stúdiómunkálatai, melyben Bernhard Lloyd már nem vett részt. Ezzel párhuzamosan indult áprilisban az együttes Miracle Healing turnéja, melynek egyik állomása Budapest volt (Lido, 2002. április 6.) A koncertkörút mintegy felvezetője volt a készülő lemeznek, mert az új album dalai adták a koncertek vázát. A turné olyan nyugat-német városokat is érintett, ahol az együttes korábban még sohasem játszott. Marian Gold 2002. decemberében részt vett a Németországban zajló Nokia Nights of the Prom turnén is.

2003

2003. február 14-én jelent meg az együttes régóta várt új albuma, a Crazyshow.
A Dreamscapes folytatásaként (és egyben befejezéseként: DS 09-12) emlegetett 4 CD-t tartalmazó doboz, egyedi és roppant dekoratív kivitelezésben, az előző internetes kiadványokhoz hasonlóan, 2500 példányban jelent meg az együttes forgalmazásában. Az első 500 megrendelő ajándékként megkapta az Elegy című maxit, ami azért érdekes, mert ez a dal még az antológiában jelent meg, a Crazyshow-n nem hallható. A lemez megjelenése után röviddel, 2003. március 18-án Bernhard Lloyd bejelentette, hogy már nem tagja az Alphaville-nek. Az együttes ettől kezdve a Marian Gold- Martin Lister- Rainer Bloss felállásban dolgozik tovább. Az albumhoz kapcsolódó turné inkább már csak a nagyobb fesztiválokat érintette.

2004

Ez az esztendő az együttes indulásának 20. évfordulója volt egyben, melyet barátaikkal és rajongóikkal ünnepeltek meg 2004. augusztus 29-én Berlinben, a Tipi-ben rendezett koncerten.
Az évforduló alkalmából egy 25 koncertes turnéra indult az együttes. Ennek keretében érkeztek harmadszor Magyarországra, ezúttal Debrecenben adtak koncertet 2005. október 4-én. A koncertsorozat után az Alphaville elkezdett dolgozni első musicaljén, amelyet Lewis Carroll "Alice csodaországban" műve ihletett. Ennek bemutatóját 2006 nyarára tervezték.
És sajnos az ígérgetések ellenére a 20. évfordulóra sem jelent meg semmilyen új anyag az együttestől (korábban esett szó új lemezről és DVD-ről is.)

2005

2005-ben a zenekar leginkább új felvételeken dolgozott berlini és londoni stúdiókban, emellett kéttucatnyi koncertet is adott nagyobb fesztiválokon. Egy ilyen fesztiválon lépett fel negyedszer hazánkban az Alphaville, ezúttal Szegeden, 2005. augusztus 27-én a SZIN keretében. A nyár végén jelent meg a Dark Age Of Camelot számítógépes játék, melyek bemutatójához Marian Gold énekelt duettet Hai Kawaii-jal. A Für Dich című dalt közösen komponálták. Decembertől pedig végre ismét kapható volt az antológia nagy része, a Dreamscapes Revisited, amelyet internetes zenei áruházakban lehetett megvenni letölthető formában.

2006

Áprilisban, óriási meglepetést keltve, egy ausztrál rock együttes a Youth Group, listavezető lett hazájában a Forever Young feldolgozásával. Nem sokkal később a Wea piacra dobta a dal 2006-os remixeit is az Alphaville-től. Marian Gold születésnapján, május 26-án ismét Budapest vendége volt az együttes: egy magánpartin adtak koncertet, melyről a rajongók most sajnos lemaradtak. Az év második felében a zenekar lemezcéget keresve - ismét szerződést kötött első kiadójával a Wea-val.

2007

Az év elején először egy duett jelent meg Marian Gold és az olasz Syrian jóvoltából (Supernova) majd azt hamarosan követte a To Germany With Love vadonatúj remixe, amelyet Sebastion Komor készített. Májusban Mattes Leon került az Alphaville dobjai mögé. Folytatódtak a fesztivál-fellépések, de agusztusban egy hosszabb lélegzetvételű turnén is részt vett az együttes Norvégiában. S bár a zenekar új lemeze teljesen elkészült, a közös munka a Wea-val nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, a lemez nem is jelenhetett meg 2007-ben.
Mindössze egy új dallal vígasztalódhattak a rajongók: karácsonykor az együttes honlapján volt hallható az Alphaville történetének első karácsonyi dala, a Love Will Find A Way.

2008

Február 22-én indult útjára az új Alphaville Holdbázis. A megújult honlap igazán impozáns és szép lett, ugyanakkor tartalmában nem sokat változott. Felkerült egy zenegép is az oldalra, ahol ritka felvételeket lehet meghallgatni az együttestől.
Márciusban egy újabb websong került a zenekar honlapjára. A Save Tempelhof című nótával, a felszámolásra ítélt híres berlini repülőtér megmentéséért szállt harcba az együttes. Marian Gold több felvételt is készített a német Atomic Brothers projekttel, közöttük a fent említett Tempelhof-ot is, de a What You Need című közös opus is hallható volt rövid ideig a Klangwelt-ben. 
Folyatódtak a fesztivál-fellépések, vagy kéttucatnyi koncertet adott az Alphaville ebben az évben.
Sebastian Komor irányításával felvételre kerültek és az év végéig be is fejeződtek az új album munkálatai, melynek a munkacíme Catching Rays On Giant.

2009

Májusában Jakob Kiersch került az Alphaville dobjai mögé, és kizárólag fesztivál fellépések szerepeltek a koncertek között. Tovább folytatódott a huza-vona a lemeztársaság miatt az új albumot illetően, amely végül nem jelenhetett meg ebben az évben sem. Viszont több feldolgozás is napvilágot látott, amelyek közül a legnagyobb visszhangot az amerikai rapper, Jay-Z Forever Young feldolgozása váltotta ki. Novemberben az együttes karácsonyi dala jelent meg német nyelven egy válogatás lemezen, amelyet Marian Gold Karel Gott-tal énekelt. December 4-én, Prágában került sor a zenekar 25. jubileumát ünneplő koncertre. Az év végre pedig az is kiderült, hogy az Alphaville egy újabb szerződést kötött, ezúttal a Universal Records-szal.

2010

Az esztendő első fele a koncertezés mellett intenzív munkával telt, mígnem augusztus 14-én került sor az együttes új kislemezének az I Die For You Today-nek németországi rádiós premierjére. A kislemez letölthető változata 2010. október 8-án vált elérhetővé internetes zenei áruházakban, míg a cd single október 22-én került a boltokba Németországban. A dalhoz készült videót szeptember elején forgatták Berlinben. A kislemez óriási sikert ért el, hiszen az alaposan felfokozott várokozások után egyből a német kislemezlista 15. helyén nyitott és 14 hétig volt a Top 100-as listán. (Ekkora sikert utoljára 1986-ban, a Dance With Me kislemezzel ért el a zenekar.)
A beharangozó kislemezt 2010. november 19-én követte az új, Catching Rays On Giant című album, amely szintén előkelő, a német albumlista 9. helyén nyitott a megjelenését követően, és három hónapig tanyázott a Top 100-as albumok között. Ezek után joggal kaphatta az együttes a német zenei sajtó megtisztelő címét, miszerint az Alphaville volt 2010 nagy visszatérése. Az új album egyébként egyből háromféle kiszerelésben jelent meg. A hagyományos cd mellett egy Limited Edition Cd/Dvd-vel, valamint bakelit LP-n is megjelent. Az esztendő hátralévő részében a zenekar elkezdte felkészülését a 2011-es tavaszi CROG turnéra.
A meglehetősen sűrű teendők ellenére a zenekar 31 fesztivál koncertet adott 2010-ben, igaz ezeken még nem játszhattak az új album dalaiból, a már ismert I Die For You Today kivételével.