Alphaville - Forever! – azaz, a jóból is megárt a sok

Negyven év ide, negyven év oda, az Alphaville nem bánja, mert hát ünnepelni kell! Idén márciusban jött a bejelentés, miszerint 2024. november 2-án indul az együttes Forever! Live – Best of 40 Years turnéja, ami várható is volt és igazán dicséretes Marian Goldra nézve, hiszen már a hetvenedik életévét tapossa. Az viszont meglepetésként ért, hogy a turné mellé best of album is érkezni fog. Ezt is bejelentették annak rendje és módja szerint április elején, megfejelve azzal, hogy megszavaztatták az együttes rajongótáborát, mely dalokat is hallgatnák legszívesebben a válogatáson. A szavazást április 30-án lezárták, a végeredmény itt olvasható. A nyár elejétől már előrendelehetővé tették az albumot, amely, mint kiderült 1 LP, 3 CD és digitál formátumokban lesz elérhető 2024. szeptember 27-től. (Ez egészen véletlenül a Forever Young album megjelenési dátuma is egyben). Az artwork, így az Afternoons ikonikus fotójának újbóli megjelenése a borítón, vagy az előző projekt logójának ismételt felhasználása nem igazán nyerte el a tetszésemet. A zenei tartalmat látva pedig az egészet már ekkor egy felesleges projektnek éreztem, mondván, minek az elmúlt 7 év bőséges kiadvány cunamiját még ezzel is megfejelni?

Ünnepelni kell! Negyven év hosszú idő, kiváltképp egy zenekar életében. Gold szépen össze is foglalta gondolatait ezzel kapcsolatban, amit el is olvashatunk a CD album bookletjében. De miért most? Miért csak a negyvenedik év lett fontos? A huszadik, vagy a huszonötödik miért nem volt fontos? Akkor is voltak már kiváló koncertek Berlinben és Prágában, azokat is meg lehetett volna jelentetni valamilyen formátumban.
A harmincadik évfordulóra legalább már megkaptuk a remekbe szabott so80s lemezt a remastered maxi verziókkal és b oldalakkal. És mért nem raktak rá erre a fontos best of-ra legalább egy új dalt? Talán mindjárt nagyobb kedvvel és lelkesedéssel vártam volna. Na de így?

Az elmúlt, fizikai kiadványokban gazdag és bőséges 7 évet megelőzte 14, tehát kétszer 7 szűk esztendő, amit azért másképp is el tudtam volna képzelni, és akkor talán most egy kicsit nagyobb kedvvel írnám ezeket a sorokat. Az mindenkinek megvan, hogy az együttes történetének első húsz éve, tehát nagyjából 2003-ig rendben is volt, már ami a lemezeik megjelenését illeti. A koncertezés miatt a 90-es évek vége és a 2000-es évek eleje szépen fel is futott ennek tekintetében. Aztán a Crazyshow 2003-as megjelenése után következett az első 7 szűk esztendő, a 2010-es CROG után pedig a második, hiszen a két album kivételével semmit sem jelentettek meg sok-sok éven keresztül. Szűkösnek persze csak a kiadások miatt volt mondható, szerencsére a koncertezések nem hagytak alább. 2017-től pedig mint egy varázsütésre változott meg a helyzet:

Strange Attractor (2017), Live At The Whisky A Go Goo (2019), Forever Young Remaster (2019), SLAM remix (2020), Forever Young National's Day Edition Orange Vinyl (2020), AIU és TBB Remaster (2021), Eternally Yours (2022), A Night At The Philharmonie Berlin (2023), Prostitute és Salvation Remaster (2023) Forever Young 40th Anniversary Edition Blu-Ray (2024) és Forever! (2024)!

Hát ünnepeljünk! Ünnepelni jó és én is szeretek, mert kizökkent a hétköznapokból. Az elmúlt hét év minden megjelenése ünnep volt és nagyon vártam. Kivétel egyedül ez a legutóbbi volt, ezt most valahogy nem vártam. Nem volt benne semmi izgalmas és előremutató. Csupán negyven, a rajongók által kiválasztott dal, amit már az elmúlt években mind megjelentettek a remastered lemezeken. Már a projekt címe is kissé triviális lett, ezzel a folytonos visszautalással a Forever Young-ra, a Forever Pop-ról már nem is beszélve. Az is csak összezavart, és roppantul bosszantott, hogy a digitális platformokon nem az album sorrendjében vannak a dalok, hanem oda a szavazás végeredménye szerint került fel a tracklista. A borítóra visszatérve, az legalább pozitív csalódás volt, hiszen nagyon szép és ötletes lett a fekete-fehér és kék-piros grafikus témák variálásával. Azért ez legalább hozta az Alphaville-hez méltó színvonalat. De bevallom férfiasan, ennek a best of lemeznek nem látom sok értelmét. Persze én is megvettem, mert azért ott a helye a gyűjteményben, de hogy sokat hallgatni nem fogom, az biztos. Na jó, az LP-t talán igen, mert azon ott van jó pár dal kislemez verziója*, ami nem jött ki vinylen, és persze az I Die For You Today is a CROG-ról, aminek a vinyl verziója nekem kimaradt anno.

*Update:
Többszöri meghallgatás után engem sokkolt az LP verzió.
Gyanús volt ez a 7 és 6 dal oldalanként, hogy hogyan tudtak ennyit rápréselni, de aztán kiderült a turpisság. Az A oldalon 5 dalnak hallható egy rövidebb verziója, egyedül a Summer Rain és a Big In Japan stimmel. A B oldalon az Inside Out lett rövidebbre szabva, a többi ott rendben van.

Részleteiben:
A2 Fools - az album verzió megvágva rögtön az elején, de elnevezték single version-nak, amihez semmi köze (3,54 helyett 3,36)
A3 The Mysteries of Love - a single edit szól, szintén vágva (3,35 helyett 3,15)
A4 Jerusalem – a single verzió, de korábban kezdődő fade out (3,44 helyett 3,39)
A5 A Victory of Love – album verzió, megvágva (4,14 helyett 4,00)
A7 Dance With Me - symphonic album verzió, megvágva (5,31 helyett 4,57)
B4 Inside Out – album verzió, megvágva (5,17 helyett 4,37)

Ahelyett, hogy kiadtak volna egy dupla vinyl verziót, kaptunk egyet, lerövidített dalokkal. Na ennek, ugyan megint mi értelme volt? Biztos lesznek akik ezt ünnepelni fogják, mondván micsoda exkluzív változat ez! De hát a projekt amúgy is eleve sikerre volt "ítélve", a dupla LP is simán belefért volna. Ezt misem bizonyítja jobban, hogy a lemez a német albumlistán a 8. helyen kezdett. Na de nem láthatunk bele a kiadó gondolataiba és üzletpolitikájába. Minden esetre, kíváncsi leszek, lesz-e majd valamilyen magyarázat erre, ha egyáltalán valaki meg is kérdezi majd az együttest. Vagy majd csak ez is a homályba vész, mint ahogy az is, hogy mi történhetett a SLAM és a Sensations kislemez verziókkal a remaster sorozatban...

Szóval, kedves barátaim, igen, ez most csak a pénzről szól, és ez a lehúzás is része a történetnek. És én is bedőltem ennek, igen, engem is megvettek kilóra, mert régi vágású gyerek vagyok. Nekem nem jelentenek semmit a digitális kiadások, mert azok olyan semmilyenek. Szeretem kezemben fogni az albumokat, nézegetni a borítókat, olvasgatni a szövegeket, újra élni a régi emlékeket. Így szeretek ünnepelni! 

vafe, 2024. október 4.