KISLEMEZMUSTRA

SOUNDS LIKE A MELODY
(The Nelson Highrise Sector 1: The Elevator)
1984. május 17.

Az Alphaville második kislemeze. Hangulatilag egy romantikus, modern mese a kemény, mondhatni, durva Big In Japan után. Tökéletesen szerkesztett és felépített szintetizátor szólamok és szólók, táncolható ritmus, Gold briliáns szövege és éneke.
A b oldalon az idő múlásával szintén klasszikussá érett "ipari" darab, későbbi koncertnyitó, amely egyedüli a b oldalak közül. Hatalmas és újbóli elsöprő siker.

Nos, nehéz nem elfogultnak lennem, amikor a Sounds Like A Melody-ról kell írnom így 25 év elteltével, mert tulajdonképpen nekem ez volt az "első" Alphaville kislemez, mivelhogy a Big In Japan őrületről 1984 elején valahogy lemaradtam. Akkoriban - 12 évesen - minden szabadidőmet a magnóm mellett töltöttem, és próbáltam kielégíteni zenei éhségemet, így aztán a rádióműsorok csaknem minden zeneszámát rögzítettem mindenféle válogatás nélkül. Aztán amikor a kazetták visszahallgatására került sor, bukkantam rá erre a gyöngyszemre: egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, annyira beleszerettem az Úgy hangzik, mint egy dallam-ba. Valamikor 1984 őszén lehetett mindez, mert az Alphaville első albuma már megjelenhetett, mivel - mint később kiderült - nekem az albumverziót sikerült rögzítenem. Persze szerencsémre később a kislemez változat is szalagra került.

Ez egy tökéletes dal, és egyben rendkívüli is, ha összevetjük a korabeli slágerekkel. Mondom ezt azért, mert mindössze néhány hete volt az együttesnek arra, hogy összehozza. A lemeztársaság - miután a Bi In Japan listavezető lett - rögtön egy hasonló kaliberű dalt kért a csapattól, egy olyat, amivel megismételhető lesz az első dal sikere. S mivel az addig rögzített dalok között a Wea nem talált ilyet, az Alphaville hozzálátott az új dal megírásához. Marian már ekkor utálta a készülő dalt, mondván, milyen dolog ez - megrendelésre dalt írni? De valljuk be, amekkora nyomás volt a zenekaron, egy remekművel rukkoltak elő. A korai Alphaville korszak (Gold-Mertens-Lloyd) dalaira oly jellemző elemek mind fellelhetők benne. Egy lendületes, felfelé ívelő intrót kapott, amelyet egy jellegzetes szintetizátor és vonósok felelgetés követ, és amely ismét visszatér majd az első refrén után, mint átvezető motívum.
A versszakokban Gold lágyan és gyönyörűen énekel, pont abban a magasságban amit én annyira szeretek, alatta viszonylag egyszerű, de zseniális kíséret. A refrén tovább emeli a dal ívét, bár engem néha zavar Gold fejhangon való éneke, de ez talán belefér. A második refrén után egy újabb remek szóló, majd jön az a bizonyos vonósok motívum, amelyet a nagylemez verzióban már igazi filharmonikusok játszanak.
A refrén még egyszer, és tulajdonképpen az előző motívum ismétlésével cseng le a kislemez. A szöveg egy be nem teljesült szerelem története, melyet Marian egy Hitchkock film, a Szédülés hatása alapján írta. Azt a feszültséget, őrlődést és izgalmat, amely a szövegen végigvonul, érzelmileg nagyszerűen adják vissza a fent már többször említett vonós szekciók, illetve ezen témák variálása, ismétlése, sőt a dal ritmusának megtörése a refrén harmadik megszólalásakor. Míg a vers Gold érdeme, a zene egyértelműen Mertens zsenialitását tükrözi, amelyet nagyszerűen egészítettek ki Lloyd pazar ritmusszekciói. Érdekes, hogy Marian csak jó néhány év elteltével mesélte el, mennyire utálta ezt a dalt, amiért a lemeztársaság ilyen kellemetlen helyzetbe hozta őket miatta. A b oldalra a Nelson Highrise Sector One: The Elevator című dal került.
Egy tipikus szinti-pop dal, erőteljes "ipari" dobokkal, és jellegzetes fémes hatású szintetizátorokkal. Marian metaforákkal megtűzdelt verse, kiváló éneke magas szintre emeli a kislemez b oldalát is. Maradandó értékeit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a dal 15 év múlva a b oldalak közül sokáig az egyetlen koncerteken játszott nóta lesz. (Ráadásul rögtön koncertnyitó szám az egész Dreamscapes Tour alatt. Nem hiszem, hogy sok együttes van, aki egy b oldalas számmal kezdené világ körüli turnéjának koncertjeit.)
Mint ahogy az első kislemezhez, a másodikhoz is jelent meg maxi single verzió.
A SLAM 12" változata tulajdonképpen az alapverzió alaposan kibővített verziója: szinte minden hangszeres rész az intrótól a szólókig kétszer hangzik el, kivétel a 7:42 hosszú mix utolsó két perce, amikor is az alapváltozaton nem hallható rész csendül fel: nagyzenekari résznek nevezném, hatalmas energiával, vonósokkal és dobokkal jutunk el a dal végéig egy csattanással beteljesülve. Gigantikus, mindent elsöprő erejű remix. És hogy az ámulatunk tovább fokozódjék, a The Elevator-nak is egy, valamivel több, mint egy perccel hosszabb verziója került a b oldalra, jóllehet ezt sehol sem tüntették fel. Sőt, ez az egyedüli maxi az együttes történetében, ahol a b oldalas nótának is egy extended verziója szerepel.

A SLAM listás helyezései:

#1: Svédország
#2: Olaszország, Görögország
#3: Németország, Ausztria
#4: Svájc
További top 10: Norvégia, Hollandia, Franciaország

A hivatalos kiadások:

7" Single

Sounds Like A Melody (4.29)
Nelson Highrise Sector One: The Elevator (3.14)


12" Maxi Single

Sounds like a Melody [Special Long Version] (7.42)
Nelson Highrise Sector One: The Elevator (4.12)

(vafe_2009-05-10)