A SONGLINES PROJEKT

A Songlines 1990 tavaszán látta meg a napvilágot. A mű lényege, hogy
különféle rendezők, különféle - és egyben nagyon egyéni - filmeket
készítettek a The Breathtaking Blue album dalaihoz. Az anyag azt is bizonyította, hogy az Alphaville tagjai megpróbáltak a videók területén is valami újat hozni, mint ahogy megtették ezt a TBB albumukkal a popzenében. Túl sok bevezetőtnem akartam írni, inkább lássuk magát a filmet.

For A Million
(rendezte: Alexander Kalodowski)

A kazetta a For A Million-nal indul, ami őszintén szólva nem igen lepett meg,
hiszen én magam is - és ahogy más nyilatkozatokban olvastam, mások is - ezt
a dalt tartom a legjobbnak az összes AV dal között. Maga a szám kicsit több
mint hat perc, a film azonban tíz perces. A történet egy szerzetes papról szól,
akit egy váratlan esemény zavar meg mindennapjaiban. A mezőn talál egy
papírdarabot, amely láthatólag egy nőt ábrázoló kép része volt. Teljesen
véletlennek tűnik, hogy éppen őhozzá kerül, ahogy hazaér nem is foglalkozik
többet vele, kidobja. Akkor tudjuk meg, hogy a dolog nem véletlen, amikor
már a saját szobájában leli meg a kép következő darabját, s ezek után már
tudatosan keresni kezdi az őrült puzzle elemeit. A film és a zene remekül
passzol össze, igazán jól mutatja be az ifjú pap megkísértésének történetét,
amelynek a végén a nagy igyekezettel összeállított kép átváltozáson megy
keresztül, s rájövünk, hogy a lány, aki a képen szerepelt és főhősünket
csalogatta, nem más, mint Szűz Mária.

Romeos
(rendezte: Ian Pringle)

A Romeos-hoz készített film jól követi a szövegben megfogalmazott életérzést,
ezáltal különleges hangulattal itatja át az egészet. A sztori röviden: egy
városban él egy fiatal srác, aki bagoly módjára nappal alszik, ám az éjszaka az
övé. Nem tudjuk pontosan, de valószínűleg a fiú a megvehető szerető szerepét
tölti be, ez határozza meg életét. Egész éjszaka csavarog, vannak helyek
azonban, ahonnan kidobják, kinézik öt. A legjobb jelenet a filmben szerintem,
amikor a villamoson szinte önmagával találkozik. Együtt utazik egy idősebb
úrral, aki láthatóan ugyan abból él, mint ő. Egyben beletörődés, ahogy
mosolyognak magukon, majd minden marad a régiben, leszállnak a következő
állomáson - továbblépnek az életükben. Ahogy jön a hajnal, a fiú hazatér,
számára véget ért a nap. ő egy magányos útszéli Rómeó.

Middle Of The Riddle
(rendezte: Christoph és Wolfgang Lauenstein)

Nekem ez a videó a kedvencem, s talán többek is így lehetnek vele. Egyébként
a film eredetije "Balance" címmel Oscar-díjat kapott!
Az egész egy animációs bábfilm, öt figura a szereplője, akik egy semmiben
lebegő téglalap alakú padlón éldegélnek, s kénytelenek állandóan
egyensúlyban tartani azt, ha nem akarnak leesni róla. Mindegyikük hátán egy
szám van, ez gondolom utalás Godard filmjére, ahol az emberek számozottak, s
csak egy bizonyos funkcióra hivatottak. Visszatérve a filmre: az emberkék
éppen nagyban bambulnak le a mélybe (sajnos nem tudjuk meg mi van
alattuk), amikor egyikük előkap egy teleszkópos horgászbotot, s horgászni
kezd. A többiek is így tesznek, egészen addig, amíg egyikük ki nem fog egy
zenedobozt. Megindul a harc a ládáért, és ezért mindegyikük beveti minden
ravaszságát: kihasználják az egyensúly megbontásából adódó lehetőségeket,
míg végül az egyik (ha jól emlékszem az 52-es) egyedül marad a padlón a
ládával, csak éppen a két átellenes oldalon, s így a barátunk nem tudja
megközelíteni a ládát, csak várja, hogy lejárjon a zene.

Ariana
(rendezte: Ricky Echolette és Olaf Bessenbacher)

Szerintem a leggyengébb klip az egész kazettán, a téma viszonylag poénos, jól követi a szövegvilágot, csak néhány trükk nem lett az igazi, de végül is ez a szám épp olyan mint a maga a film: vidám, felszabadult, játékos. Csak semmi komolyság.

She Fades Away
(rendezte: Mao Kanaguchi)

Egy nagyon szép számhoz egy nagyon szép filmet forgatott a japán rendező.
Tökéletesen kapcsolódik a dalhoz: az elveszett szerelem érzése szinte átragad a
nézőre. Bolyongás az éjszakai városban (a filmbeli város talán Párizs lehet),
elmerengés, gondolkozás. Nem látunk határozott képeket, minden elmosódott.
Nem lehet csak úgy elmenni mellette.

Heaven Or Hell
(rendezte: Slobodan Pesic)

Az első videó, amely nagyrészt fekete-fehér. Az elején látjuk a történet végét,
tehát nem elég egyszer megnézni, hogy igazán megértsük. A földre száműzött
angyal története ez, akinek rövid földi pályafutását meséli el a film. (Érdekes,
hogy nem sokkal a Songlines után az REM Losing my religion című dalában is
előfordult ez a téma - igaz az is nagyon jó volt).
Súlyos, depresszióval teli dal, remek filmmel. Elgondolkodtató, fájdalmas,
nagyszerű.

Summer Rain
(rendezte: Susanne Bier)

Aki eddig nem értette a dal mondandóját, a klip megtekintése után megérheti,
aki pedig értette, új értelmét fedezi fel. A film tulajdonképpen állóképek
sorozata, egy szerelem története, amiről a szöveg is szól - legalábbis a
felszínen. Kár, hiszen így ezzel a filmmel - legyen az bármilyen jó is - nem
értheti meg a kívülálló a dal igazi jelentését.

The Mysteries Of Love
(rendezte: Alex Proyas)

Ez a klip követte a kazetta kiadásakor divatos klipkészítési irányzatot, tehát a
gyors snitteket, a látványos képrészletek rövid megjelenését. Mindettől
függetlenül igen jóra sikeredett. A Big In Japan 1992 AD klipjébe, amely
voltaképp egy best of videó, ez és a Patricia`s Park képei adták a legtöbb
anyagot. Igazi profi munka.

Patricia´s Park
(rendezte: Geofrey Reggio)

Az utolsó film a kazettán, bár az Anyway még hátra van, s ennek megfelelően
kellemes élményeket hagy a szemlélőben. Azt hiszem, nem kell a zenét
dicsérni, legfeljebb a film nagyszerűségét emelhetem ki. Az egész klip egy
politikai üzenet, képvilágában engem Michael Jackson Man in the mirror
klipjére emlékeztet. Tetszik, hogy a képek hangulata milyen szorosan igazodik
a zene hangulatához.

Anyway
Nagyszerü ötletnek tartom, hogy az Anyway a stáblista alatt szól, így ugyanazt
a szerepét tölti be, mint az albumon, a búcsúzásét. Nagyszerűen zárja le a
Songlines egészét, engem arra csábított, hogy újra megnézzem. Sajnos
nincsenek adataim arról, hogy valamiféle videó toplistán szerepelt-e a kazetta,
mindenesetre megérdemelte volna!

Heltai Ákos
1992.