LEMEZMUSTRA

Afternoons In Utopia
1986. június 5.

Az együttes második albuma, egyben a Gold-Lloyd-Echolette korszak első nagylemeze. Szintetizátor alapokra épülő nehezebb és súlyosabb kompozíciók,
igazi dobokkal, gitárokkal, fúvós szekciókkal, női háttérénekkel, gyerekkórussal.
Színes, élménygazdag zenei utazás, amely a kábítószeres Carol történetét meséli el.
A legnagyobb sláger: Dance With Me, a legfontosabb dal: Lassie Come Home.
Egy album a rajongóknak dedikálva.
Európai Top 20 siker.

Néhány hónappal ezelőtt az egyik barátom megkérdezte tőlem, hogy miért nincsen írásom az Alphaville első három albumáról? Nos, bevallom férfiasan, túlságosan elfogult vagyok ezekkel a lemezekkel kapcsolatban és nem biztos, hogy szerencsés lenne egy-egy újabb lelkendező írás - mondtam. Ám tovább bátorított, mondván egy rajongói oldalra sokkal szerencsésebb egy pozitív kicsengésű kritikát kitenni, mintsem ütni-vágni a szóban forgó lemezeket. Rendben - gondoltam, tényleg ideje lenne összeszedni a mélyen alvó gondolatokat, visszarepülni negyed évszázadot, tinédzserkorom legszebb érzéseit és emlékeit újra feleleveníteni. S mivel az Afternoons In Utopia album megjelenésének évfordulója következik, gondoltam legyen ez az első. Így a minap elő is vettem a nagylemezt, majd a cd-t, és kétszer-háromszor végighallgattam. Már idejét sem tudom, mikor hallottam utoljára a teljes albumot, így aztán igazi felfrissülést hozott álmos reggeli utazásaim során, munkába menet.
A katarzis természetesen nem maradt el.

Nos, az együttes második albuma egy meglehetősen mostoha időszak szülötte. Mondom ezt azért, mert a bemutatkozó albumuk, a Forever Young világsikere óriási kihívás elé állította a zenekart a folytatást illetően is. Nem volt elég, hogy Frank Mertens, az egyik billentyűsük kilépett még 1984 végén, ráadásul pénzügyi- és jogi viták álltak a csapat és kiadója között, mindezt pedig tetőzték még Marian hangszál-és súlyproblémái. Minden probléma orvoslása után az album végül is másfél évvel követhette az elsőt, 1986 nyarának legelején jelenhetett meg. Ha úgy tetszik, ez volt a Gold-Lloyd-Echolette korszak első albuma.

Így az idő tükrében visszanézve sok szempontból igazán különlegessé válhatott az Afternoons In Utopia. Az első rögtön a borító, majd a nyitódal, a lemez koncepciója, hangzása. No, de ne szaladjuk előre, nézzük sorban.
A borítóra az együttes fekete-fehér (pontosabban szürkeárnyalatos) fényképe került, egy meglehetősen érdekes pózban beállítva: mindhárman felfelé nézve, egy pontot figyelnek. A kép sejtelmessége, beállítása és összhatása utalás egyben az albumon elhangzó történetre is. Az együttes neve és a lemez címe pedig Ricky-től jobbra, függőlegesen lett elhelyezve. Az új, zöld színű logó is nagyon tetszetős, és roppant egyszerű. A középső A és V betűk halvány rózsaszínűek és mivel állásukban egymás ellentétei, ez egyben utalás is a lemez két oldalára. (Ne feledjük, hogy az album megjelenésekor, 1986-ban a bakelit lemezek még jóval elterjedtebbek voltak!)
A hátsó borítón a címek, és a tagok feje egy-egy csillagba helyezve, mellettük az album logója, a jellegzetes három delfin motívummal. A belső borító piros-fekete szint kapott, az egyik oldalán a dalszövegek, a másikon pedig a közreműködők, illetve a stáb listája olvasható. Érdekességként hadd jegyezzem meg, hogy minden dal a lemezen kapott egy-egy logót, vagy inkább jelecskét, amelyekhez hasonlót már láttam a szintén 86-os Depeche Mode albumon, jóllehet korántsem biztos, hogy onnan az ötlet. 
Mondanivalóját tekintve az album egésze egy drogos lány, Carol Masters utazása, egy általa megálmodott jobb világba. A szövegekkel, illetve azok jelentésével nem szeretnék foglalkozni, annál is inkább, mert Michael Carroll elemzésénél jobbat nem olvastam az elmúlt évek alatt. Persze a szövegek, pontosabban azok jelentése szoros összefüggésben van a zenével. Marian Gold mondta annak idején Michael írására reagálva: "Carol délutánjai utazások valamiféle furcsa fényben tündöklő utópiába, amely hagyja, hogy megváltozzon, hogy újrakezdjen egy valódi, nem álombéli utazást. Az álom egyfajta véget nem érő spirál, amely a hallgatót, egy véget nem érő utazásra csalogatja. A zene is ezt szeretné visszaadni . ilyen spirálszerű dramaturgiával szerettük volna megírni a lemezt."

Érdekesen kezdődik az album: valamilyen szerkezet (talán időgép vagy álomgép) kattogását halljuk, majd Gold-ot, amint a "night" szóval elindítja az utazást.
Az IAO az első dal, ami nem csak a legrövidebb dal, hanem voltaképp ez egy idézet a címadó dalból: a refrén két sorát halljuk. A cím az International Aquarian Opera rövidítése, amely egyben megadja az album műfaját, ami ezek szerint nem más, mint egy Nemzetközi Vizi Opera. Egyedülálló, eddig általam sehol nem hallott lemezkezdés, amely már önmagában megadja az album hangulatát, utalva egyben arra, hogy ez most nem egy szokványos, csak dalokat egymás után felsorakoztató lemez lesz.

A Fantastic Dream már intrójában meglepő, az igazi dobok menetelő üteme, majd a szintiszóló, mint fő motívum, vagy a basszusgitár játéka mind-mind remekül emeli a dal hangulatát, és egy igazán kellemes összhatást hallhatunk ki belőle. Gold hangja és éneke már most csúcson, szerencsére az egész lemezen ez így marad. A dal vége pedig ismét tartogat meglepetést, hiszen az első darab az együttes repertoárjában, amelyben háromszor is hallhatunk hangnemváltást, amely nagyszerűen fokozza fel, majd zárja le a számot. A Dance With Me mellett ez volt a második dal, amelyet Amerikában vettek fel.
A Jerusalem volt az a darab, amely már első hallásra igazán emlékezetes volt számomra. Ezzel a dallal ajánlották a hallgatók figyelmébe a Töltsön egy órát kedvenceivel című műsort a Magyar Rádióban valamikor 86 nyarának végén. Emlékszem erre az ajánlóra. A szám attól a pillanattól a mai napig az egyik kedvencem, és ez szerintem az első évtizedük egyik legjobbja. Nagyon szeretem azt a melankóliát, amiből a nóta egészen a himnikus magasságok felé építkezik. Egyszerűen minden a helyén van: a gitár (amit tépnek is elég rendesen) a nagyszerű szinti témák, vagy a végén hallható "dobszólók"mind nagyban hozzájárultak a remek hangzás eléréséhez. A keverésről már nem is beszélve. Egy cseppet sem csodálkoztam, hogy a harmadik kislemez ez a dal lett, ámbár sokkal nagyobb népszerűséget is megérdemelt volna.
Ha népszerűség, akkor Dance With Me. Ez volt az albumot beharangozó single: jól eltalált videó, igényesen hangszerelés, talpalávaló ritmus, szóval minden adott volt az újbóli sikerhez. A kislemezről bővebben itt olvashatsz.
Három lendületes nóta után következik az album első lassú, egyben címadó dala, az Afternoons In Utopia. A lemez talán legszebb darabja: egyszerű, mégis elkápráztató szinti témák, a vershez remekül passzoló, varázslatos hangszínek fuvolaszólóval, a refrénben gyerekkórussal a háttérben, Marian érzelemtelített énekével. Gyönyörű.
A Sensations az a dal, amely elsőként mutatja be igazán a zenei továbblépést, az új stílust, amely ettől kezdve lesz igazán domináns az albumon. Számomra ez egy amolyan elektronikus rock and roll, ha szabad ilyet írnom. A lélegzetem is elállt, amikor először meghallottam a rádióban. Talán el sem hittem, hogy az Alphaville-t hallom, annyira meglepődtem. A kemény szinti alap mellé riffelő gitár (talán csak kétszer hallunk bontást) és hajszoló dobok kerültek, a fúvós szekciók pedig igazán telítetté tették az amúgy is dús hangzást. Érdekes az egész dalon végigvonuló felelgetős megoldás: a második szakaszban és refrénben Marian és a vokálok, majd a második szólóban a fúvósok és a gitár ugyanezt teszi. Az utolsó részben pedig szintúgy. Kiemelkedően jók a vokális megoldások, az amerikai vokalista lányok szerepeltetése igazán jó produceri ötlet volt ebben és még majd hátralévő három dalban. A Jerusalem-mel párhuzamosan ez a dal is kislemezre került, ráadásul egy nagyon jó videóval jött ki, csak hát az elmaradó sikert itt foghattuk először rá igazán a stílusváltásra.
Ha a Sensations elektronikus rock and roll, akkor a 20th Century egy elektronikus mise. Ez a harmadik legrövidebb dal a lemezen a maga alig másfél percével, de hangulata hihetetlenül jól adja vissza a történet fordulópontját, hiszen itt szakad el Carol igazán a világtól, a megálmodott felé. Zeneileg is tökéletes átvezetés a könnyed Sensations-ból a már határozottabb és fajsúlyosabb The Voyager-be. Remek intró, melybe szinte belefolyik rögtön egy szaxofon téma. Aztán jön a gitár, a dobok és olyan lendületet vesz a nóta, hogy szinte elsodorja a hallgatót. A refrén, majd a második szakasz alatt ismét a már ismerős felelgetős megoldás, mind a hangszerek, mind pedig a vokálok tekintetében. Marian énekéről itt is csak felsőfokon, a női vokálok pedig ismét óriásit dobnak a nótán. Egy újabb meglepetés a lemezen, ugyanis ebben a dalban hallható az első gitárszóló az együttes történetében. Mondjuk 24 évvel ezelőtt ezt kevésbé díjaztam, de mára már teljesen természetesnek és helyénvalónak találom.
Egészen egyedi az átvezetés is a következő, Carol Masters című dalba. Ez az a darab, amelynek szövegéből kiderül, hogy Carol a drog rabja. A zene és az ének is valamelyest ezt a lebegést és érzést adja vissza, a gitárok viszont éles kontrasztot állítanak mindezek mellé. Gold éneke az utolsó részben pedig rendkívül meggyőző, a lassan-lassan kilépő és elfogyó hangszerek a dal végén szintén nagyon ötletesek és hatásosak.
Mindezek után jutunk el ismét egy "könnyedébb" dalhoz, a Universal Daddy-hez, ami valójában mégsem olyan könnyed, mert ez is a stílusváltó nóták egyike, a maga fúvós szekcióival, a szaxofon szólójával és a remek női háttérénekeivel. Ismét egy táncszám, immáron a második az albumon, és ez is lett a nagylemez második kislemeze.
Sokak kedvence - többek között az együttesé is - az album legsötétebb, leghosszabb és egyben legfontosabb dala a Lassie Come Home. Fokról-fokra építkezik, a dal hangulata pedig nagyszerűen adja át Carol tragédiáját. A hangszerelés igazán változatossá és élvezhetővé teszi az amúgy elég nyomasztó számot, hogy az a végére egy rendkívüli módon kitárulkozó, őszinte vallomássá érjen.
A Red Rose pedig ismét egy rock and roll, a maga dob-basszus-gitár alapjával, kiegészülve a remek fúvósokkal és egy sokkoló szaxofon szólóval a végére. Ez volt egyébként az utolsó single az albumról, meglepő amerikai sikert elérve.
A Lady Bright pedig nem más, mint visszatérés a lemez elejére, hiszen ha figyelmesen hallgatjuk, a szöveg utolsó szava, a night, az IAO elején hangzik el, és ugyanolyan aláfestéssel is zárul. Az album második legrövidebb dala a maga 43 másodpercével, mindössze 4 sor egy kis szintivel és dobbal.  A rövidsége ellenére rengeteg mondanivalóval bír, hiszen Albert Einstein relativitás elméletéből táplálkozik: "a fantázia gyorsabb a fénynél". A dal jelecskéje sem lett véletlenül a híres E=mc2 képlet.
Ha már a szimbólumoknál tartunk, befejezésként essék szó a S.M.I2.L.E. (Space Migration, Intelligence Increase, Life-Extension) kifejezésről is, amely három dalszövegben is megtalálható ebben a formában leírva. Ez utalás az amerikai író Dr. Timothy Leary könyveire, amelyekben a kábítószerek "jótékony hatásait" boncolgatta.

Az album szövegei és a borító további szimbólumokat is tartalmaz, amelyeket az alábbiakban foglaltam össze:

Alphaville legfontosabb lakói:
Albert and the heart of Gold: A kedvenc bandánk
Aquarian Warriors, The: A bátor kapitány, a zöldek lovagja
Lady Bright: Jeruzsálemi hercegnő (kedvenc járműve egy nagy sárga Cadillac)
Enrico: Enrico Berlinguer, az olasz kommunista párt főtitkára volt, jó barátja Lady Brightnak
Eris: A viszály istennője
Genie, The: TE!
Billie Holloway: Lisa da Vinci
Jacky: Sir Norman Alfred Perkins
King, The: Az illúziók nélküli ember (hallgasd meg a Big In Japan-t)
Kitty Baby: Az éjféli punk
Magnet Mages, The: Az újságíró (hallgasd meg a Lies-t)
Carol Masters: Eleonor Rigby
Mighty Maomoondog, The: Az Univerzum mestere
Mr. Rainbow: Dr. Nelson
Solar Boys, The: A következő generáció
Little Yellow Man, The: The Mighty Maomoondog
Zimmerman, The: A sötétség politikusa, Lady Bright ellensége

Helységek:
A'daar: Tájegység a Marson
Cygnus: A fehér hattyú csillagképe
Martian Homesick City: Carol születési helye

Jelmagyarázat:
Dal                                   Jel                               Tárgy

Fantastic Dream              A hajó                          A szivárvány harcos
Jerusalem                      A korona                      A királyság ígérete
Dance With Me              A hangjegy                    A zene birodalma
Afternoons In Utopia    A gyerekek                   Az ártatlanság
Sensations                      A delfinek                      A barátság
20th century                  A bomba                       A 20. század        
The Voyager                  A léghajó                       Egy különös álom a repülésről
Carol Masters               Az üstökös                    A hazatérés
Universal Daddy             A kalapács                    Az örökmozgó
Lassie Come Home      A kutya                          Az Isten
Red Rose                      A rózsa                           A kék napfény
Lady Bright                  E=mc2                             Az új világ

Egyetlen egy gondolat nem hagy nyugodni így 24 évvel a nagylemez mejelenése után: miért lett ez az album kifejezetten az együttes rajongóinak ajánlva?
Még ennyi idő után sem jöttem rá...

lejegyezte vafe, 2010. május.

Kapcsolódó anyagok:
"You can halt your car for an afternoon in utopia..." - elemzés az album kottájából
Afternoons In Utopia dalszövegek - Vajda Ferenc fordítása
Aki 25 kilót éhezett, Világ Ifjúsága, 1986